Öt gyermek maradt árván egyik pillanatról a másikra egy borzalmas kettős gyilkosság következtében, július 1-jén. Egy férfi előre kitervelten rontott volt élettársára és közös fiukra az utcán, majd önkezével vetett véget életének. A tragédia megrázta az egész települést.
Döbbenetes támadás az utcán
A vérfagyasztó támadás kora délután, 13 óra 50 perc körül történt Bácsalmás egyik utcájában. Egy édesanya fiatalkorú gyermekével sétált, amikor volt élettársa, a gyermek apja, lesben állva előugrott egy bokros területről, és késsel támadt rájuk. Az anya a helyszínen életét vesztette, a súlyosan megsérült fiút mentőhelikopterrel vitték kórházba. A férfi a támadást követően önmagával is végzett.
Sokkolta a szomszédokat is a szörnyűség
Az egyik szemtanú így nyilatkozott: „Jöttünk ki, láttuk, hogy sokan vannak ott, oda szaladtunk segítséget nyújtani, de már nem tudtunk, mert késő volt. Láttuk, hogy a férfinek el volt vágva a nyaka, a nőnek pedig egy szúrás volt a mellkasánál. Én hívtam a mentőket és a rendőröket. Nagyon felkavaró volt az egész.” Egy másik szomszéd is elmesélte, mit látott: „Mentőhelikopter jött, éppen arra jártam, és odaszaladtam. Akkor mondták, hogy egy házaspár meghalt. Jöttek a rendőrök, a tűzoltók, a kisgyermeket a mentőhelikopter vitte el. Úgy tudom, hála Istennek, nincs életveszélyben, már stabil az állapota.”
Információink szerint a tragédia következtében öt gyermek maradt árván. A legfiatalabb körülbelül tizenkét, a legidősebb tizennyolc éves. A gyámügy munkatársai jelenleg is a család házánál tartózkodnak.
Bűnügyi eljárás indult
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás jelenleg is tart, a hatóságok a tragédia pontos részleteit vizsgálják.