Magyarország és így Kiskunhalas és környéke hulladékgazdálkodással és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos céljainak elérése – úgy, mint a hazai hulladékgyűjtési és -hasznosítási arányok folyamatos javítása, az Európai Unió erre vonatkozó elvárásainak teljesítése – érdekében elengedhetetlenül fontos a lakosság ezzel kapcsolatos szemlélet- és gondolkodásmódjának megváltoztatása.
A lakosság mintegy 90 százaléka azt állítja, hogy szelektíven gyűjti a körülötte keletkező hulladékokat, a valóságban mindössze 12-15 százalékuk tesz így. A különböző típusú hulladékok (csomagolási: műanyag, papír, üveg, fém, italos karton; elektromos és elektronikai berendezések, gumi és akkumulátor hulladékok) megfelelő, azaz szelektív, elkülönített gyűjtése fontos feltétele ezen hulladékok megfelelő kezelésének és a bennük lévő értékes másodnyersanyagok hasznosításának. Ahhoz, hogy ezen a területen erőteljes pozitív irányú változást érjünk el, nélkülözhetetlen a lakosság körében a felelős, környezettudatos magatartás és gondolkodás, a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítése, a környezeti nevelés.
Ennek sikeres és eredményes megvalósításához, az országos társadalmi szemléletformáló kampányok mellett, helyi szintű, a helyi adottságokhoz és körülményekhez, valamint igényekhez igazított ösztönzésre is szükség van.
A hazai hulladékgazdálkodással és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos lakossági környezettudatos szemléletformálásra a Megyeszéle Alapítvány Kiskunhalas, Balotaszállás, Harkakötöny és Zsana települések területén megvalósuló Szelektálj okosan! elnevezésű akcióját az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2.634.600.- Ft-tal támogatja.
– Kezdeményezzük és a pályázati támogatásnak köszönhetően meg is tudjuk valósítani, hogy e települések minél több intézményében kerüljenek kihelyezésre és használatba mini szelektív hulladékgyűjtő állványok, továbbá figyelemfelhívó, helyes szelektálási folyamatokat bemutató tájékoztató anyagok, matricák, molinók. A most használatban levő lakossági szelektív szigeteknél is új, könnyen értelmezhető tájékoztató matricák, táblák kerülnek kihelyezésre a közeljövőben – mondta el a Halasinfónak Kuris István László önkormányzati képviselő.
A napokban 42 nevelési, oktatási, szociális és kulturális intézmény, valamint zöld civil szervezetek és közösségek számára osztanak ki szelektív hulladékgyűjtést segítő 3 állásos állványokat. Ehhez 2400 db 135 literes, újrahasznosított anyagból készült, szintén a szelektív gyűjtést segítő zsákot is adnak.
A képviselő hozzátette: 10 ezer db, újrahasznosított papírra készült tájékoztató kiadványt osztanak ki, elsősorban a csatlakozó intézmények és közösségek közreműködésével, amely bemutatja a szelektív hulladékgyűjtés helyes folyamatát. Ezek mellett több száz matrica, figyelmeztető táblák és molinók kerülnek a gyűjtőedényekre, fokozottan veszélyeztetett területekre, intézményekbe.