Kiskunmajsán és Harkakötönyben lopott az a majsai páros, akik ellen eljárást folytat a rendőrség. A 21 éves P. Sándor és tárrsa a 26 éves V. Zoltánt vitt mindent, ami mozdítható volt.
A nymozás eddigi adatai szerint P. Sándor 2017. január 20. és 2017. március 2. között betört négy kiskunmajsai tanyára, két esetben V. Zoltánnal együtt követte el a bűncselekményeket. Szinte minden mozdítható tárgyat magukkal vittek, köztük edényeket, elektronikai berendezéseket, cipőket, de volt olyan helyszín, ahonnan hangszereket is loptak el.
Egy kiskunmajsai telken lévő, lezárt lakókocsit is feltörtek és abból szintén használati tárgyakat tulajdonítottak el. A páros két harkakötönyi ingatlan területéről egy-egy kerékpárt is ellopott 2017. március 2-án. Volt olyan eset is, hogy P. Sándor az élettársa segítségével – akivel szemben szabálysértési eljárás indult – Kiskunmajsán, az utcán lerakott 25 kilogramm tömegű alumíniumvezetéket lopta el.
A Kiskunmajsa Rendőrőrs munkatársai P. Sándort 2017. március 9-én őrizetbe vették, a nyomozási bíró pedig másnap elrendelte előzetes letartóztatását. V. Zoltánt 2017. március 7-én hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók, ő az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik. A rendőrök az eltulajdonított tárgyak többségét megtalálták és lefoglalták – közölte Árvai Edina, a Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Halasinfo
Képek: police.hu