Jánoshalmán november 25-én mutatták be Árpás Károly Mihály Hazatérés – Emlékeim II. Egy utász rádiós visszaemlékezései a katonaévekről, 1942–1945 című könyvét. Az Imre Zoltán Művelődési Ház és Könyvtár valamint a Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület szervezésében valósult meg az esemény. Végső István (Clio Intézet) történész mutatta be a könyvet.
A rendezvényen az elhunyt szerző fia, Árpás Tamás köszöntött mindenkit. Bevezetőjében felsorolta, hogy kik segítették a munkáját, és hogy ezzel édesapjára is emlékezni tud az utókor. Mivel Árpás Károly íróval, irodalomtörténésszel kezdték meg a szöveggondozást, így ő rá is emlékeztek a résztvevők.
Végső István (Clio Intézet) történész mutatta be a könyvet. A kiadvány felépítése, munkatársai kapcsán is elmondta, hogy mekkora nagy munka volt, nem csupán megírni, hanem az utómunkákba részt is venni. Végső elmondta, hogy Árpás Károly Mihály legelőször kézzel kezdte írni, régi füzetekbe a memoárjait.
Ceruzával, tintaceruzával, örökíróval kerültek a papírra a visszaemlékezés emlékei. Ebben a kötetben láthatjuk, hogy a szegedi utászzászlóalj rádiósa hogyan élte meg élete legnehezebb háborús éveit. Történetei tanulságosak, nem kertelnek. A zászlóaljtörzsi rádiós katonaélményei emberléptékűek. Emberségről is tanúskodnak. Nem csak a saját katonatársaival a Kárpátokban, de a munkaszolgálatosokat is segítette. A könyvbemutató elején és végén a Pásztortűz Egyesület berkein belül működő a Gózon István Irodalmi Kör előadásában Monda Margit és Pásztor Gergely verseit hallgathatták meg a résztvevők.
Fotók: Pásztor Gergely