Ledőlt egy családi ház egyik fele Jánoshalmán a Madách utcában. A család életét csak az mentette meg, hogy korán szoktak kelni.
A ház tulajdonosa elmondta, az volt a szerencséjük hogy korán hajnalban felkeltek, így már az épület másik részén tartózkodtak, amikor hatalmas robajjal leomlott a ház sarka, pont ott, ahol az ágyuk volt, majd nem sokkal később újabb több méteres falszakasz dőlt ki. A férfi elmondta, hívtak szakértőt, aki megállapította, hogy a ház teljesen lakhatatlanná vált, a még álló falak bármikor kidőlhetnek és a tetőszerkezet is leszakadhat. Az épület mögött húzódik a vasút, ahol óránként több járat is közlekedik, a ház előtt pedig egy rossz állapotú betonút van, amelyet többnyire mezőgazdasági gépek és pótkocsis teherautók használnak. A tulajdonos szerint az állandó rezgés vezethetett odáig, hogy az egyébként alap nélküli vályogház lakhatatlanná vált. Ezt a szomszédok is megerősítették, akik szerint az őszi és tavaszi mezőgazdasági munkák idején, pihenni sem lehet a több tíztonnás teherautók és pótkocsis traktorok zaja miatt.
A férfi a szívbeteg feleségével, a fiukkal és a 80 éves, folyamatos ápolásra szoruló édesanyjával lakott az épületben.
Az önkormányzat ideiglenesen lakást biztosított számukra, de átmenetileg a rokonok fogadták be őket. A házuk annyira rossz állapotban van hogy oda már nem költözhetnek vissza, így a család minden segítséget örömmel fogad. Elsősorban arra lenne szükségük, hogy a lakhatásukat hosszú távon meg tudják oldani.
A családot a 06706767838 telefonszámon, illetve emailen keresztül lehet elérni.