Jánoshalmán hajnalban csaptak le a rendőrök egy jól szervezett drogterjesztő hálózatra. Az összehangolt akció során négy személyt vettek őrizetbe, akik hosszabb ideje árusították a „kristály” nevű új pszichoaktív anyagot – közölte a police.hu.
A Jánoshalmi Rendőrőrs nyomozást folytatott egy 58 éves férfi és 32 éves élettársa ellen, miután 2024 szeptemberében és 2025 februárjában két helyi lakosnál is új pszichoaktív anyagot találtak. A nyomozók megállapították, hogy az érintettek már 2024 elejétől rendszeresen szerezték be és értékesítették a „kristály” néven ismert drogot. Az eladást egy jól kiépített hálózaton keresztül bonyolították, biztos ügyfélkörrel rendelkeztek.
Hajnali razzia: négyen rács mögött
A jánoshalmi rendőrök a Bács-Kiskun Vármegyei Közterületi Támogató Alosztállyal közösen március 11-én hajnalban akciót szerveztek. A célpont az 58 éves férfi és élettársa lakhelye volt, ahol a hatóságok rajtaütöttek a páron, valamint egy 38 éves társukon. Az akció azonban itt nem ért véget: a nyomozók újabb információk alapján még aznap hajnalban egy 33 éves férfire is lecsaptak, akinél jelentős mennyiségű „kristályt” találtak.
A rendőrség a gyanúsítottaknál fellelt pszichoaktív anyagokat lefoglalta. A négy személyt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt hallgatták ki és vették őrizetbe.