A Jánoshalmi Rendőrőrs munkatársai a Hírös Közterületi Támogató Alosztály közreműködésével sikeresen egy 28 éves mélykúti nőt és két társát. A június 16-i rajtaütés során jelentős mennyiségű, feltehetően kábítószernek minősülő anyagot foglaltak le.
A mélykúti nőt régóta figyelték a rendőrök, mivel feltételezhetően hosszabb ideje drogot árult Mélykúton. A rendőrségi akció során közel 70 gramm poralapú, kristályos anyagot találtak nála, melynek pontos összetételét vegyész szakértő vizsgálja. A nyomozás eddigi adatai szerint a nőnek volt olyan visszajáró vásárlója, akinek az elmúlt 15 hónapban mintegy 90 ezer forint értékben, legalább 90 csomag kristályt értékesített.
Az asszony nem egyedül tevékenykedett, két segítője is támogatta illegális üzleteiben. Egy 38 éves jánoshalmi férfi rendszeresen fuvarozta a tiltott anyag beszerzéséhez, míg egy 34 éves helyi lakos a tranzakciók zavartalan lebonyolítását biztosította. Utóbbi figyelte a ház körül a mozgásokat, és a vevőket is bekísérte a dílerhez.
A jánoshalmi nyomozók mindhárom elkövetettet kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják. A főkolompos nőt őrizetbe vették, és előzetes letartóztatását kezdeményezték, míg két társának szabadlábon védekezhetnek. Az ügyben a vizsgálat folytatódik, további részletek a későbbiekben várhatók.