Jövő hét elején éjszaka képződő köd feloszlása után változó felhőzet lesz a jellemző. A ködös helyeken ködszitálás előfordulhat, másutt csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél időnként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -1, +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8, 13 fok között alakul.
Kedden nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Néhol kisebb eső is előfordulhat. A déli szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -1, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 15 fok között alakul.
Szerdán eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd felszakadozik, csökken a felhőzet. Elszórtan eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -1, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 15 fok között alakul.
Csütörtökön nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Főleg fátyolfelhők lesznek az égen, de helyenként vastagabb lesz a felhőzet, és zápor is kialakulhat. A déli szél időnként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -1, +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 17 fok között alakul.
Pénteken főleg fátyolfelhők lesznek az égen, nyugaton lehet a vastagabb felhőzet, és ott alakulhat ki helyenként záporeső. A délkeleti szél időnként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 2, 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között alakul.
hirado.hu