Kiskunhalason is megemlékeztek a magyar hősökről május utolsó vasárnapján az I. világháború hősi halottainak emlékművénél.
A koszorúzáson Végső István történész beszédében elmondta, az elesett magyar hősök emlékezetét még az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe. Az emlékünnepet az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta, hogy minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli. Az ünnepet azonban a kommunista időszakban nem tartották meg. A rendszerváltás óta ismét megemlékezik a magyar nemzet a hőseiről.
A koszorúk elhelyezése és a himnusz eléneklése után Kiss Ferencné mondott verset.