Parkolójegy automatákat fosztottak ki, üzemanyagot csapoltak, kerékpárt loptak azok a személyek, akiket közelmúltban vett őrizetbe a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. A nyomozás kapcsán most sértettek jelentkezését várják.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást R. Károly 21 éves és K.-K. Balázs 27 éves harkakötönyi lakosok ellen. A férfiak a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2013 novemberében több alkalommal Kiskunhalas város területén parkolójegy automatákat feszítettek fel és azokból váltópénzt loptak el. Az őrizetbe vett gyanúsítottak előzetes letartóztatását a bíróság 2014. január 17-én elrendelte. A széleskörű adatgyűjtés során kiderült, hogy két esetben D. Erzsébet 25 éves harkakötönyi lakos is részt vett az automaták fosztogatásában, akit – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök. A nyomozók az eljárás során megállapították, hogy a három fiatal 2013 tavaszán a kiskunhalasi vasútállomás területéről eltulajdonított egy lezárt kerékpárt. A rendőrök a házkutatás alkalmával megtalálták és lefoglalták az ellopott kétkerekűt, de a bicikli tulajdonosát még nem sikerült azonosítani. Az is kiderült, hogy a terheltek 2013 őszén Kiskunhalason, a Kuruc vitézek tere és a Kossuth lakótelepen összesen hat gépkocsi oldalát megfúrva gázolajat csapoltak le, azonban a sértetteket ezidáig nem sikerült felkutatni. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a tőle ellopott – galériában látható – kerékpárt, illetve akinek az autóját hasonló módon megrongálták és abból üzemanyagot loptak el, vagy a bűncselekmények elkövetésével kapcsolatosan információval rendelkezik, hívja az ingyenesen hívható 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), illetve tárcsázza a nap 24 órájában hívható 06-77/423-255 ügyeleti telefonszámot. police.hu