Összeütközött egy autóbusz és egy személygépkocsi Kiskunhalason, a Köztársaság utcában.
Úgy tudjuk, az autó a Béke utca felől kanyarodott ki és nem adta meg az elsőbbséget a Köztársaság utcán, a városközpont felé közlekedő busznak, és összeütköztek. A személyautó sofőrje nem állt meg és elhagyta járművével a helyszínt. A környéken több térfigyelő kamera is működik, amelyeknek a felvételei segíthetnek a cserbenhagyó jármű felderítésében. Információink szerint a baleset során személyi sérülés nem történt. A helyszínelés ideje alatt a Köztársaság utca érintett szakaszán félpályás út lezárás volt érvényben.