Az idei év első polgármesteri találkozóját tartották a Csetényi Parkban, ahol Bányai Gábor országgyűlési képviselő a térség településvezetőivel közösen vitatta meg a Homokhátság vízgazdálkodási problémáit. A találkozón előadást tartott Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese is.
Egy égető probléma: a vízhiány
A találkozó középpontjában a Homokhátság vízgazdálkodási helyzete állt, amely az aszályos időszakok miatt súlyos kihívások elé állítja a térséget. Bányai Gábor kiemelte, hogy a vízpótlás a térség fenntarthatóságának egyik legfontosabb kérdése, amelyre mielőbb megoldást kell találni.
„Ha már az égből nem hullik elég eső, akkor műszaki megoldásokkal, emberi tudással és gépekkel kell pótolnunk a vizet, hogy a települések és a gazdálkodók helyzete stabilizálódjon” – fogalmazott a képviselő.
A fórumon elmondták, hogy megkezdődhet egy jelentős beruházás, amely segíthet a térség vízproblémáinak enyhítésében. Jelenleg a projekt engedélyezési szakasza zajlik.
Bányai Gábor elmondta, hogy már most is zajlanak kisebb léptékű intézkedések, például Kiskunhalason a Sóstó vízpótlása, amelyet kormányzati támogatással valósítanak meg. „A vízpótlás mellett az iszapkotrás is óriási költségeket emészt fel, de a cél, hogy megőrizzük a tó ökológiai egyensúlyát” – hangsúlyozta.
Addig, amíg a nagy volumenű projektek nem indulnak el, fontos, hogy a belvizes időszakok során a csatornák és medrek megfelelően kezelve legyenek. „A belvizeket medrekbe kell tartani, hogy ne okozzanak még nagyobb károkat, mint amiket az aszályos időszakok generálnak” – tette hozzá.
A víz a térség fennmaradásának alapja
A képviselő szerint a vízprobléma megoldása a térség életképességének záloga. „Az élet egyik alapja a víz” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az érintetteknek együtt kell működniük a kormányzattal, szakemberekkel és a helyi közösségekkel, hogy hatékony megoldásokat találjanak.
A fórumon megvitatott tervek és a majdani beruházások reményt adnak arra, hogy a Homokhátság vízgazdálkodási problémái hosszú távon kezelhetők lesznek.