Bányai Gábor országgyűlési képviselő Fülöp Róbert polgármesterrel együtt tekintette meg a lovas szabadidőpark legújabb projektjének, a közel 500 négyzetméteres közösségi tér, kivitelezésének munkálatait.
Az épülő Kincsem Ház közösségi és kulturális színtérként fog szolgálni a közeljövőben.
A bejárás során Juhász Tibor, a kedvezményezett Halasi Szabadidő Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az épület aulája 50 fő befogadására lesz alkalmas, a nagyteremben körülbelül 250 fős programokat lehet majd tartani, az asztaloknál pedig 150-170 fő tud majd helyet foglalni. Az épület a helyi civil szervezetek programjainak is lehetőséget biztosít, hiszen saját konyhával és egyéb kiszolgáló helységekkel kerül kialakításra.
Az átadásra várhatóan 2021 első negyedévében kerül sor, a tervek szerint a május 1-én tartandó nemzetközi díjugrató verseny idejére már megnyithatja kapuit – írta Bányai Gábor országgyűlési képviselő a közösségi oldalán.
(Nyitókép: Szilágyi Pál Ferenc)