Egy 35 éves férfit fogtak el a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói, aki a gyanú szerint több bűncselekményt is elkövetett a közelmúltban.
Lopásról érkeztek bejelentések a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra 2023 augusztusában és októberében. Elsőként egy több százezer forint értékű motorkerékpárnak veszett nyoma az egyik társasház előtti parkolóból. Mint utólag kiderült, a tolvaj eltolta az értékes vasparipát, de nem volt könnyű dolga, ugyanis a gazdája kormányzárral védte értékét, így azt csak félig megemelve tudta „szállítani”.
Nem sokkal később egy lakatlan családi házból tűntek el holmik: gázpalackok, technikai eszközök, karórák, kerti gépek, több liter gázolaj és egy kerékpár. Az ingatlan nyitva volt, így az elkövetőnek csupán egy kerítést kellett megmásznia, hogy hozzájusson a zsákmányhoz.
Októberben az egyik telephely udvaráról vitt el valaki hat tekercs vadhálót, majd egy traktor akkumulátorát is kiszerelte egy ismeretlen az egyik éjszaka.
A nyomozók adatgyűjtésbe, valamint tanúkutatásba kezdtek, majd a beszerzett bizonyítékokkal azonosították az elkövetőt. A szálak ugyanis egy személyhez vezettek, akit október 16-án elfogtak a rendőrök egy kiskunhalasi ingatlanban. A 35 éves férfinál megtalálták az ellopott értékek egy részét, így azokat lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosának. A tolvajt – gyanúsítotti kihallgatását követően – őrizetbe vették a lopások miatt, és kezdeményezik a letartóztatását. A rendőrök vizsgálják, hogy voltak-e társai a férfinak, és elkövetett-e más bűncselekményt is.