Úgy tűnik, reménytelen harcot vívnak a tízemeletesben élők azokkal a fiatalokkal, akik napközben illetve éjjel tartanak találkozókat az épület körüli padokon. Két évvel ezelőtt a pályázaton nyert kukát és felgyújtották.
A tízemeletes épület lakóközössége 5 évvel ezelőtt nyert pénzt, fából készült játékokra, padokra. Az épület két oldalán kiépített pihenőhelyek csakhamar a helyi fiatalok találkahelyei, éjjel pedig buli központjai lettek. Évszaktól függetlenül nagy a forgalom, gyakran már a kisgyermekes családok is kiszorulnak a parkosított területekről. A legnagyobb gond azonban a diákok által ott hagyott szeméttel van. Az étel és italmaradék, cigis doboz, ott felejtett ruhadarab, hányadék és használt óvszer eltakarítása elsősorban a lakóközösségre vár. Két évvel ezelőtt, a buli hevében valaki a fából készült kukát is felgyújtotta. A tízemeletesben élők most – a közterület felügyelettel közösen- szigorúbb fellépést fontolgatnak.