Felborult egy személyautó az 53-as főút 70-es kilométerszelvényénél, Balotaszállás és Tompa között, egy személy megsérült.
Az autó Kiskunhalas felé tartott, amikor egy balkanyarban a vizes, csúszós úton a sofőr elvesztette az uralmát a járműve felett, letért az útról az árokba, ahol egy fát kitört, majd felborulva visszacsapódott az útra. Az autóban egyedül utazó sofőrt a mentők kórházba szállították. A kiskunhalasi hivatásos tűzoltók a kerekeire állították majd áramtalanították a járművet.
Még a helyszínelő ki sem ért, egy másik baleset is történt. A félpályás útzár miatti forgalomirányítást későn vette észre egy Suzuki sofőrje, vészfékezett, de közben sodródni kezdett, majd keresztbe fordulva egy az út mellett várakozó újságíró autójának csapódott, amely egy földesút bejárójában állt. A Suzukiban három fiatalember ült, a parkoló autóban pedig egy édesanya a fiával, de szerencsére senki nem sérült meg.
Mindkét baleset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja.