A címben szereplő kérdést tette fel Farkas Gergely (JOBBIK) országgyűlési képviselő az illetékes belügyi államtitkárnak.
A jobbikos képviselő elmondta, a kiskunhalasiak túlnyomó többsége nem akar a szomszédságukban sok száz olyan ember látni, akikről nem tudni, hogy honnan és milyen szándékkal érkeztek.
Kontrát Károly (FIDESZ) államtitkár válaszában elmondta: nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki a kiskunhalasi képviselő testülettel, polgármesterrel és az országgyűlési képviselővel. Hangsúlyozta, hogy a Belügyminisztérium mindenben együttműködik a város vezetésével és lakosaival, mindenben tájékoztatást nyújtanak és garantálják a halasiak biztonságát.
A videóból kiderül, hogy a jelenlegi gyűjtőpont átalakul menekültügyi őrzött befogadóközponttá. Amíg lesznek illegális határátlépők, addig nem beszélhetünk a kiskunhalasi tábor bezárásáról.