Összeütközött két gépkocsi Kiskunhalason, a Dr. Monszpart László utca, a Nagy Szeder István utca kereszteződésében.
A szürke autó a kórház felől közlekedett a városközpont felé, amikor a Stop táblához érve nem állt meg, és a kereszteződésben behajtva összeütközött a védett útvonalon közlekedő sötét színű autóval. A vétlen kocsi az ütközés erejétől a tetejére borult. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a karambolos járműveket, amelyekben összesen hárman utaztak. A balesethez a mentők is kiérkeztek. Mint azt a helyszínen meg tudtuk, A balesetben hárman sérültek meg. A helyszínelés miatt az érintett útszakaszt félpályán lezárták a hatóságok. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.