Ahogyan arról már korábban is hírt adtunk egy halasi versenyzőt, Kozma Anitát is meghívtak az olasz Valkűrök csapatába. A mieink sikeréről a folytatásban olvashat.
A Nemzetközi Női Ökölvívó Liga (Internationale Woman Boxing League – IWBL) egy olasz kezdeményezés, melyben női, döntően észak-itáliai csapatok indulnak. A hat csapat körmérkőzést vív egymással, majd a legjobbak eldöntik a bajnoki címet és a dobogós helyezéseket.
Az olaszoknak jó a kapcsolatuk Seres Attila szövetségi edzővel (HUN) és rajta keresztül három magyar versenyző is helyet kapott a Valkűrök (Valchire) csapatában, mely döntően Udine. Padova, Monfalcone környéki bokszolókból áll.

A magyarok – 51 kilóban Ancsin Katalin (KSI) , 69 kilóban Oláh Eszter (Eger) és 64 kilóban Kozma Anita, a Halasi Box Club versenyzője – meghívást kaptak az első fordulóba, melyre február 22-én került sor Viczenzában. Az ellenfél, az első fordulóban győztes Nereidi csapata volt.
Oláh Eszter nem utazott ki, így még egy versenyzőt kértek, ennek köszönhetően helyet kapott a csapatban az ugyancsak halasi Kovács Anett (60 kg) is.
Anett végül is a gála részeként, előmeccset bokszolt egy helybeli versenyző ellen. Nagyon szépen küzdött, de régi mondás, hogy „Olaszországban ki kell ütni a hazai versenyzőt, ha legalább döntetlent szeretnél elérni!” Most is ez történt, „pontozással” győzött Anastasia Viori (?) ellen.
Ancsin Kati nagyon szép meccsen simán verte az olasz Lauri Fiorát.

Kozma Anita nagyon készült a helyi versenyző ellen, aki – D’Addario Alessia (Nereidi) – többszörös olasz bajnok, világversenyeket megjárt rutinos bokszoló. Szerepelt már női MMA-t és a kick-box versenyeken is. Sajnos ez a találkozó – az olasz lány távolmaradása miatt – elmaradt.
Így Anita WO (walk over) győzelmet aratott, azaz ő megjelent a ringben, megkapta a pontokat, és egyúttal a csapat győzelméhez is hozzájárult: Valkűrök – Nereidi 4:2
A következő fordulóra várhatóan március 15-én kerül sor a „Amazonok” csapata ellen. Mind a három lány sikert aratott, várják őket a további fordulókra. Anita egyúttal meghívást kapott a válogatottba is, ma – február 26-án -csatlakozott a tatai csapathoz és a hétvégén elutaznak a hamburgi V. Girls Cup elnevezésű nemzetközi tornára.
Anett neve szintén benne van a szövetségi edző névsorában. Ő még vár az első válogatott szereplésére, előreláthatólag egy meghívásos versenyen szándékoznak először bedobni a mélyvízbe, addig is keményen edz itthon egyesületében.
Hajrá Magyarok!
Hajrá Halas!
Hajrá HBC!
Mester Sándor
Halasi Box Club