Három évig bujkált térségünkben az a férfi, aki társával együtt 17 menekültet kísért át a határon. Az ügy most került a halasi ügyészség elé.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást N. László 53 éves mélykúti és K. Ferenc 44 éves kelebiai lakosok ellen.
A férfiak megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2010. szeptember 19-én a reggeli órákban, Kelebia külterületén 17 koszovói állampolgárt kísértek át a szerb-magyar államhatáron. Mindketten közreműködtek volna a külföldiek továbbszállításában is, azonban a járőrök ezt megakadályozták, a 17 migránst elfogták.
A két embercsempész akkor elmenekült. K. Ferencet három nappal később elfogták a nyomozók, és gyanúsítottként hallgatták ki. N. Lászlót a szerb hatóságok európai elfogatóparancs alapján 2013. november 26-án fogták el, majd 2014. január 8-án a magyar nyomozóhatóságnak átadták.
A Migrációs Ügyek Osztálya a két gyanúsítottal szemben folytatott eljárást a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság