Az elmúlt napokban két nagy cigarettafogás is volt térségünkben. Kisszállás mellett az 55-ös úton közel ötezer doboz füstölni valót fedeztek fel egy autóban a rend őrei. Bácsalmás közelében 20 millió forint értékű külföldi zárjegyes cigarettát találtak egy kistehergépjárműben.
A Készenléti Rendőrség bevetési egységeinek munkatársai február 15-én 21 óra 10 perckor Kisszállás külterületén, az 55-ös számú főút 47.800 méterszelvényénél intézkedés alá vontak egy külföldi személygépjárművet és vezetőjét, egy 30 éves szerb férfit. Az ellenőrzés során kiderült, hogy az autó padlózatát átalakították, azon a kárpit szakadt, illetve az utasülések nem rendeltetésszerűen vannak rögzítve. A rendőrök a gépjármű alapos átvizsgálásakor a hiányos kárpit alatt egy tárolásra alkalmas lemezt találtak. A lemez eltávolításakor kiderült, hogy a gépjármű alváza 4986 doboz külföldi zárjegyes cigarettát rejt. A szerb férfit elfogták, majd előállították a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra és a több millió forint értékű cigarettával együtt átadták az illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak, akik a büntetőeljárás mellett jövedéki igazgatási eljárást is indítottak.
Egy kunbajai úton Bácsalmás irányába közlekedő kisteherautót február 16-án 19 óra körül a járőrök igazoltatni akarták, de a sofőr a rendőröket észlelve megfordult és az egyik földúton elhajtott Bácsalmás felé. Az egyenruhások a földúton az ismeretlen kistehergépjármű nyomait követve egy erdőhöz értek, amit már csak gyalogosan tudtak megközelíteni. Több kilométerrel távolabb 20 óra 20 perckor megtalálták az elhagyott, üres gépkocsit az erdőben, az indítókulcs még benne volt. A gépjárműben több mint 20 millió forint értékben találtak külföldi zárjegyes cigarettákat az egyenruhások. A gépkocsit büntető feljelentéssel átadták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak. Az ügyben emellett jövedéki eljárás is indult.
forrás: baon.hu