Kijelenthető, hogy eddig a koronavírus hatása nem hozott nagyon nagy fordulatot Kiskunhalas ingatlanpiaci árainak alakulásában, a legtöbb ingatlantípus tekintetében az árak kismértékű mérséklődését, illetve stagnálását tapasztalhattuk. Számottevő drágulás csak a márciusi és a szeptemberi hónapokban volt megfigyelhető. Már az év elején is érzékelhető volt, hogy a korábbi éveket jellemző áremelkedési tendencia véget ért.
Nemrég már beszámoltunk arról, hogy manapság mekkora összegekért lehet ingatlant vásárolni városunkban és a környező Bács-Kiskun megyei nagyobb lélekszámú városokban. Most pedig annak járunk utána, hogy városunkban a 2020-as évben milyen változások mentek végbe az átlagárakban.
A családi házak ára 180-190 ezer Ft/m2 között mozgott
Kiskunhalas családi házainak esetében az év eleji átlagár 183 ezer Ft/m²-re volt tehető. Ez az összeg az augusztusi hónapig folyamatosan 180-190 ezer forint között mozgott négyzetméterenként. Szeptemberre az átlagár egészen 195 ezer Ft/m²-re kúszott fel. Ezt követően viszont újra csökkenés szemtanúi lehettünk, hiszen a múlt hónapban már csak 172 ezer Ft/m2-ért kínálták eladásra a kiskunhalasi házakat.
A panellakások tekintetében sem volt túl mozgalmas az év
Az Ingatlannet.hu statisztikai adatai alapján a panelek árai is szemmel látható mértékben csökkentek egészen az áprilisi hónapig. Ezután közel öt hónapos stagnálás vette kezdetét városunkban. Ekkor az árak 225 ezer Ft/m2-re voltak tehetőek. A szeptemberi hónapban szokatlan mértékű drágulást figyelhettünk meg, hiszen ekkora 225 ezerről 255 ezer Ft/m2-re emelkedtek az átlagárak. Szeptemberről októberre viszont ennél az ingatlantípusnál is az árak csökkenése volt jellemző, hiszen az előző hónap során az átlagár már csak 240 ezer Ft/m2 volt.

Annak ellenére, hogy koronavírusnak sikerült lelassítania a kiskunhalasi téglalakások áremelkedő tendenciáját is, mégis ennél az ingatlantípusnál voltak a legváltozatosabbak az átlagárak. Az idei év első három hónapjában több mint 30 százalékkal emelkedett a téglalakások átlagára. Ezt követte egy nagyobb csökkenés márciusról áprilisra, majd itt is stagnálás volt megfigyelhető az árfekvésekben. Elmondható, hogy az elmúlt hét hónapban csak a 220-240 ezer Ft/m²-es tartományban mozgott a kiskunhalasi ingatlanpiacon kínált lakások átlag négyzetméter ára.
Éves szinten csökkent, az előző hónaphoz viszonyítva nőtt az építőipar volumene
A KSH friss adatai alapján megtudhatjuk, hogy egy év alatt 14,7 százalékkal csökkent, az előző hónaphoz képest 1,4%-kal nőtt az építőipari termelés volumene. Sőt mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 9,1, az egyéb építményeké 20,6 százalékkal. Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 17,3, az egyéb építmények építésében 22,6, a speciális szaképítésben 7,5 százalékkal esett vissza a termelés.