A Kiskunhalasi Járási Ügyészség járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt letartóztatását indítványozza annak a helybeli férfinak, aki egy héten belül kétszer is lebukott amiatt, mert négy korábbi eltiltás ellenére autót vezetett.
A megalapozott gyanú szerint a kiskunhalasi férfi – az ügy gyanúsítottja – egy hete, 2022. június 23-án délelőtt úgy közlekedett járművével a városban, hogy őt az elmúlt fél évben négy alkalommal is eltiltották a járművezetéstől. A bíróság legutóbbi döntése szerint 2025-ig nem vezethet. A férfi bár tudott az eltiltásokról, azokat semmibe véve autójába ült, ám a kiskunhalasi rendőrök igazoltatták és még aznap gyanúsítottként kihallgatták. A férfi ennek ellenére öt nap múlva, 2022. június 28-án este Jánoshalmán ismét autóba ült, ekkor ugyan nem a saját autóját vezette, de így is fennakadt a rendőrök hálóján.
Ismételt gyanúsítotti kihallgatása mellett a rendőrök őrizetbe is vették a tiltó rendelkezéseket semmibe vevő sofőrt.
Az ügyészség a legszigorúbb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelését indítványozza a többszörösen büntetett gyanúsítottal szemben, aki a terhére rótt újabb két bűncselekményt felfüggesztett börtön- és fogházbüntetések próbaideje alatt követte el, ráadásul további büntetőeljárás van vele szemben folyamatban, így esetében reálisan fennáll a bűnismétlés veszélye.
Az ügyészség indítványáról a Kiskunhalasi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon fog dönteni.