A Kiskunhalasi Járási Ügyészség vádat emelt egy bűnbanda ellen, amely két hónap alatt több mint 5,5 millió forint értékben lopott réz- és földkábeleket, valamint üzemanyagot cégek telephelyeiről. Az ötödik vádlott az ellopott gázolajat féláron vásárolta meg, így pénzmosás miatt kell felelnie.
Kifosztott telephelyek, átvágott kerítések
A négy kiskunhalasi férfi 2024 áprilisa és júniusa között kisebb csapatokba szerveződve fosztogatta a helyi vállalkozások telephelyeit. Elsődleges céljuk az ipari berendezésekben lévő réz- és földkábelek, valamint az üzemanyag-tartályokban tárolt gázolaj megszerzése volt.
A vádlottak rendszeresen kerítéseket vágtak át vagy csavaroztak szét, hogy bejuthassanak a területekre. A munkagépek tanksapkáját lefeszítették, a kábeleket a falból kitépték, sőt, több alkalommal akkumulátorokat is eltulajdonítottak.
Bár két alkalommal megzavarták őket – az egyik esetben egy éjjeli őr, a másikban egy rendőri járőr –, így a zsákmány egy része a helyszínen maradt, a banda így is jelentős károkat okozott.
Milliós lopások, rongálás és illegális áramvételezés
A banda legnagyobb zsákmányát az elfogásuk előtti héten szerezte meg: egy lebontott toronydaruról több mint 2,5 millió forint értékű rézkábelt vágtak le. Az elkövetők ezzel további 1,8 millió forint kárt okoztak a cégnek a rongálással.
A nyomozás során kiderült, hogy az egyik vádlott egy lakatlan ingatlan fővezetékéről méretlenül vezette be az áramot saját otthonába. Ezzel egy éven át illegálisan vételezte az energiát, közel félmillió forintos kárt okozva az áramszolgáltatónak.
Féláron vette a lopott gázolajat, pénzmosás miatt áll bíróság elé
Az elkövetők egyik rokona – az ügy ötödik vádlottja – rendszeresen vásárolt a lopott üzemanyagból. Tudta, hogy a gázolaj bűncselekményből származik, ennek ellenére féláron vásárolta meg azt. Emiatt pénzmosás bűntettével vádolják.
Börtönbüntetést kér az ügyészség
A négy tolvaj ellen többrendbeli lopás bűntette, míg ötödik társuk ellen pénzmosás miatt emeltek vádat. Az ügyészség három fő esetében végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza, míg a másik két vádlott felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre számíthat.
Jelenleg három vádlott letartóztatásban várja a Kiskunhalasi Járásbíróság döntését.