Jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a tompai férfit, aki egy kalapáccsal meggyilkolta nála csaknem harminc évvel fiatalabb barátját. V. Z., aki egy kalapáccsal verte agyon a vele homoszexuális kapcsolatot folytató fiatalembert. Az 57 éves férfi első fokon 14 évet kapott, ezt most 10 évre enyhítette a Szegedi Ítélőtábla.
A táblabíróság emberölés bűntettében és súlyos testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek a jelenleg 57 esztendős vádlottat.A gyilkosság még 2013 márciusában történt. A most 57 éves vádlott a 2000-es évek elején épített egy tanyát Tompán, ideje nagy részét ott töltötte. Fiatal, homoszexuális férfiak társaságát kereste, többükkel is volt kapcsolata. 2009-ben ismerkedett meg a későbbi áldozattal, az akkor 17 éves fiúval. Szoros baráti és szexuális viszony alakult ki köztük, gyakran vitatkoztak, az egyik konfliktusuk 2011-ben úgy ért véget, hogy a most elítélt férfi egy vascsővel háromszor fejbe vágta a fiút, akkor könnyebb sérüléseket szenvedett.
A férfi 2013. március 4-én a kora délelőtti órákban Tompán, K. Zs. elkerékpározott a vádlott tanyájára, ahol szexuális kapcsolatot létesítettek. Ezt követően a sértett el akart menni egy barátjához, emiatt a két férfi összeveszett. A vita hevében a vádlott a tanyaépület előtti betonasztalról felkapott egy kalapácsot, és azzal többször fejbe vágta a sértettet. Amikor a fiatalember földre került, a vádlott még egy csapást mért rá.
V. Z. a holttestet a kert hátsó részébe húzta, és az ott lévő, a tanya építkezésekor kiásott gödörbe rejtette, majd hamuval és háztartási hulladékkal fedte be, a holttestre öt hónappal később találtak rá.
Az ítélet indoklásában elhangzott: tekintettel a nagy számú enyhítő körülményre, így a vádlott büntetlen előéletére, az időmúlásra, a súlyos testi sértés kísérleti szakban maradására, arra, hogy a vádlott nem akarta megölni áldozatát, csupán belenyugodott tettének várható következményébe, az első fokú ítélet eltúlzottan súlyos, ezért a táblabíróság indokoltnak tartotta a büntetés enyhítését.
Halasinfo/MTI – Fotó: Rendőrség