Szövetségben a Magyar Mezőgazdaságért címmel, fórumot tartott Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő és Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Kecelen.
A rendezvényen kiértékelték az elmúlt 8 év agrárpolitikáját és eredményeit. A számok alapján elmondható, hogy Bács-Kiskun Megye és benne térségünk, országos összevetésben is jól szerepel a vidékfejlesztési pályázatokon.
– Bács-Kiskun megyében 106 milliárd forint jutott a gazdálkodóknak az 1300 milliárdos keretből, így elmondható, hogy a megye jobban szerepel, térségünk pedig a megyére jutó források közel több mint egy-hatodát tudta kipályázni. Korábban ennyi forrás még nem érkezett, és ennyi pályázó sem volt még a térségünkben. Már most 17.416.173.374 Ft támogatást nyertek el gazdálkodóink a választókerületben, mely összességében több mint 2200 pályázatot jelent – mondta el Bányai Gábor, a térség országgyűlési képviselője.
A keceli fórumon több mint kétszázan vettek részt. A rendezvény végén Kis Miklós Zsolt külön fogadóórát tartott a gazdálkodóknak. Az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár jó hírekkel szolgálhatott, hiszen a napokban több kifizetés is megindul és több kiírásban is döntések fognak születni.
Fotók: Szilágyi Pál Ferenc