Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a helyi önkormányzatok, közintézmények és vállalkozások kerékpározásra ösztönző intézkedéseit, támogató hozzáállását ismeri el Kerékpárosbarát pályázatain. Idén tizenkét település és tizenhat munkahely érdemelte ki, hogy egy éven keresztül viselhesse a kitüntető címet.
A kerékpározás az egyik legalacsonyabb helyigénnyel rendelkezik a városi közlekedésben. Rövidebb távokon a leggyorsabb eljutási lehetőséget biztosítja, mert a közlekedési torlódások nem késleltetik a kerekezőket, és parkolóhelyet sem kell keresniük. A biciklizés nagymértékben hozzájárul a környezetbarát, fenntartható közlekedéshez, hatékony eszköze az egészségmegőrzésnek is.
A kerékpáros forgalom részarányának növelését az infrastruktúra fejlesztése és az eredményes szemléletformálás segítheti elő. A közlekedési módot a biciklisták igényeivel közvetlenül találkozó önkormányzatok és munkaadók hatékonyabban népszerűsíthetik, erre bátorítanak a Kerékpárosbarát címek is.
2020-ban a települési és munkahelyi kiírásban is három-három kategóriagyőztest hirdettek.
A Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal a Kerékpárosbarát Munkahely és a Kiskunhalas Kerékpárosbarát Település kategóriában is nyert.
A Kerékpárosbarát címek viselésére jogosult további települések és munkahelyek listája a kormányzati honlapon érhető el.
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A kerékpáros hálózat folyamatos bővítése még vonzóbbá teheti a környezetkímélő és egészséges biciklizést. Belátható időn belül a jelenlegi teljes hossz másfélszeresét kitevő, 6000 kilométernyi önálló kerékpáros létesítmény áll majd a kerekezők rendelkezésére Magyarországon. A kiépített kerékpárutak és kijelölt kerékpáros útvonalak összes hossza 2030-ra megközelíti a 15 ezer kilométert. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a kerékpározás infrastrukturális feltételeinek jobbításával a továbbiakban is támogatja a közlekedés zöldítését.”
(ITM)