A kiskunhalasi József Attila Irodalmi Kör az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesülettel és a Pásztortűz Egyesülettel közösen felvállalta, hogy a művészet erejét az ezeréves határon álló gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítésének szolgálatába állítja.
„Cselekvő Szeretet” címen pályázatot írtak ki, melyre a következő témakörökben lehetett beküldeni szépirodalmi műveket: Erdély varázslatos világa, Ősi hagyatékunk és a Szeretet. Több, mint 100 alkotás érkezett be, melynek elbírálása egy független hét tagú Bizottság által a napokban megtörtént. Szeptember 7-én, 18 órakor a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium aulájában megrendezésre kerülő jótékonysági esten a díjazott szerzők pályamunkáiból közreműködőink megzenésítenek-, illetve élőszóban előadnak néhányat, ezzel egyesítve az érintett művészeti ágakat. Többek között fellép a Lyra Együttes, a Maradok Duó és a Csillag születik győztes László Attila, erdélyi énekes is.
Belépődíj nem lesz, ajánlott adomány viszont igen, annak érdekében, hogy közös erőnk minél nagyobb mértékben segíthesse az ügy megvalósulását. A helyszínen téglajegyek vásárlására lesz lehetőség. Asztalfoglalás a 70 377 7684-es telefonszámon lehetséges.
A Gyimesbükki Rákóczi-várról
Deáky András, az újjáépítés kezdeményezője egy beszélgetésben így nyilatkozott: „Tudni kell azt, hogy az elmúlt 8-10 esztendőben Gyimesbükkön nagyon sok szép dolgot sikerült megvalósítanunk. Hangsúlyoznom kell, hogy határon átnyúló összefogás eredményeként, miáltal ebből a községből zarándokhelyet csináltunk. A Rákóczi-várat, vagy őrtornyot Bethlen Gábor Erdély nagyfejedelme építtette 1626-ban, békés időben a határőrizet, vámszolgáltatás volt a feladta.”