Három különböző oltóanyaggal immunizálták az orvosok a lakosságot Kiskunhalason. A második körös mellett első körös oltások is zajlottak, amelyekre már az új időpont-egyeztető honlap segítségével érkeztek a vakcinát igénylők – írta meg a hiros.hu, ahol videó is látható az oltásról.
Gördülékenyen megy a kiskunhalasi kórház oltópontjainál a regisztráció. Sokat nem is kellett várniuk hétfőn az ide érkezőknek, pár perc múlva be is hívták a pácienseket az oltásra.
– Súlyos mellékhatást eddig nem tapasztaltunk az oltásokat követően. A leggyakoribba a szúrás helyén való fájdalom, illetve izomfájdalmak. Az esetek nagy részében azért előfordul hidegrázás, hőemelkedés, néhány betegünknek volt nyirokcsomó megnagyobbodása, egyéb súlyosabb problémával viszont nem találkoztunk – nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Kósa Éva, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház oltópont vezetője.
Kiskunhalason három típusú vakcinával oltottak hétfőn: Szputnyikkal, Sinopharmmal és AstraZenecaval. Több mint 400-an kapták meg az oltóanyagokat. A tömeges oltás során azonban változott a menetrend.
Forrás: hiros.hu