A kiskunhalasi nyomozók három fiatalt vettek őrizetbe kábítószer-birtoklás gyanújával, miután jelentős mennyiségű illegális szerre bukkantak náluk.
A Kiskunhalason 2024. augusztus 28-án hajnalban történt igazoltatás során három, 18 év körüli fiút állítottak meg a rendőrök, és egyikük sporttáskájában kábítószergyanús anyagokat találtak. A táskában bruttó 70,92 gramm zöld növényi törmelék, 18 darab kábítószergyanús tabletta és bruttó 10,72 gramm fehér kristályos anyag lapult. A helyszínen alkalmazott gyorsteszt pozitív eredményt mutatott marihuánára, kokainra és ecstasyra.
A nyomozók még aznap házkutatást tartottak a fiatalok otthonainál, ahol további bruttó 272,61 gramm zöld növényi törmeléket és a drog használatához szükséges eszközöket foglaltak le. Kiderült, hogy a drogot a trió két tagja vásárolta, majd eladta harmadik társuknak. A rendőrök mindhárom fiatalt előállították és gyanúsítotti kihallgatásuk után őrizetbe vették őket. A nyomozók kezdeményezték a letartóztatásukat, az ügy további részleteit szakértői vizsgálatok derítik majd ki.