A koronavírussal kapcsolatban több gyanús esetet vizsgáltak már ki a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban, de eddig minden teszt negatív eredménnyel zárult. A megyében esetlegesen előforduló betegeket a kórház fertőző osztályán helyezik majd el abban az esetben, ha betelne a budapesti Szent László Kórház.
A Kecskeméti Televízió stábjának megmutatták a kórtermeket, ahová azokat az embereket helyezik el, akiknél a megyében felmerül a gyanú, hogy koronavírussal fertőződtek. A vizsgálatokat a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban végzik el.
– Minden megyében a megyei fertőző osztály feladata elsődlegesen, hogy a fertőzés, a koronavírus fertőzés gyanús betegeket elhelyezze, és felküldi Budapestre azonnal, sürgősségivel a mintákat, amit PSR módszerrel elemeznek. Abban az esetben, ha pozitív, és van kapacitása a Szent László Kórháznak Budapesten, akkor egyből felkerül a beteg. Abban az esetben, ha a Szent László Kórház megtelik, akkor itt helyileg kell a betegeket kezelni – nyilatkozta a KTV-nek dr. Ördög Csaba, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház orvosigazgatója.
Tehát amennyiben elterjed a kór Magyarországon, és betelik a Szent László Kórház, akkor a megyében lévő betegeket Kiskunhalason helyezik el. A felnőtt fertőző osztályon jelenleg 25 beteget tudnak ellátni, de, ha szükséges, akkor a férőhelyek számát akár meg is tudják duplázni. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban jelenleg látogatási tilalom van érvényben.
– Látogatási tilalmat vezettek be az ország valamennyi fekvőbeteg ellátó intézetében és idősotthonában. Ezt a mi intézetünk is kiegészített egy olyan zsiliprendszerrel, amely egyirányúsítja a betegeket a szakrendelő és a fekvőbeteg osztály irányába. Gyakorlatilag olyan ember, aki lázas betegséggel érkezik ,járóbetegként nem kerülhet be az intézmény fekvő beteg ellátó részébe – hangsúlyozta dr. Ördög Csaba.
Az elmúlt időszakban több gyanús eset érkezett a kórházba a megye több területéről, főként Kecskemétről, Bajáról és Kiskunfélegyházáról. Ők túlnyomó részt kamionsofőrök voltak, vagy olyanok, akik lázas megbetegedéssel tértek haza külföldről. Eddig minden teszt eredménye negatív volt.
Forrás: hiros.hu, Molnár H. Boglárka