Mintegy 10 millió forintból átépítik a kiskunhalasi börtön területéről érkező szennyvíz elvezetését szolgáló vezetékeket, cserélik a szivattyúkat és a teljes vezérlést is.
A beruházás helyszínén Fülöp Róbert polgármester elmondta, a korszerűsítésre azért volt szükség, mert a régi rendszer már elavult és nagyon sok volt a meghibásodás. Jelenleg mintegy ezer fő szennyvize folyik át ezen a ponton a szennyvíztisztító felé, de a régi rendszer nem ilyen mennyiségre volt megépítve, ezért vált szükségessé az átemelő felújítása. Az önkormányzat saját költségvetésből bruttó 10 millió forintot fordít a munkálatokra.
Az önkormányzat tulajdonában lévő, a Gábor Áron tüzérlaktanyára méretezett szennyvízátemelő a laktanya bezárása óta használaton kívül volt, 2015-ben üzemelték be újra a migránsválság idején – tudatta Mátyus Zoltán, a szennyvízhálózatot üzemeltető Kiskunvíz Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember azt is elmondta, az elmúlt 20-30 év alatt annyira leromlott a berendezések állapota, hogy a elkerülhetetlenné vált a teljes korszerűsítés azért, hogy a területen lévő két létfontosságú intézményben – a börtönben és a mobil járványkórházban – keletkező szennyvizet biztonsággal el tudják vezetni. Az átemelő teljes gépészeti felújításán dolgoznak jelenleg, korszerű, nagyteljesítményű szivattyúkat építenek be, a teljesen új csövezés mellett a vezérlést és az irányítástechnikát is kicserélik. A munkálatokat várhatóan a jövő hét közepén fejezik majd be.
A felújítás során kiderült, nagyon sok oda nem illő dolog került a szennyvízbe – mint például rabruha, vasdarabok, rongyok és egyéb használati tárgyak – amelyek rendszeres üzemzavart okoztak, így a börtön hamarosan egy szűrőrendszert épít meg, a nagyobb szennyeződések leválasztására. Az ilyen tárgyak, ha bekerülnek az új szivattyúkba, a motor leégéséhez is vezethetnek, ezzel milliós károkat okozva – hangzott el a tájékoztatón.