Megkezdődött Kiskunhalason a Kopolyai út aszfaltozása, ezért érdemes elkerülni az útszakaszt, ha nem szükséges arra haladni. A munkálatok félpályás útlezárással zajlanak, és a forgalom váltakozó irányban halad.
A felújítás első szakasza tavaly ősszel készült el kilencszáz méteren, most pedig a második szakasz munkálatai kezdődtek meg, amelyek a város határától a Tinódi utcai kereszteződésig tartanak. A projektre a halasi önkormányzat több mint 250 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Széchenyi 2020 program keretében, míg a teljes költség körülbelül 280 millió forint.
Az első ütemhez hasonlóan a szakemberek most is megerősített útalapot építettek, és az útburkolatot öt méterről hét méterre szélesítik. A Tinódi utcai kereszteződés forgalmi rendje is változik, kanyarodó sávok biztosítják majd a zavartalan közlekedést. A munkálatok várhatóan a nyár végére befejeződnek.