Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a kiskunmajsai rendőrök az elmúlt napokban azzal a 14 éves helyi fiú ellen, akik szalámit és kolbászt lopott a zárt kamrából – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Az ügyben a Kiskunhalasi Rendőrkapitánysághoz tartozó Kiskunmajsai Rendőrőrs folytatta le a vizsgálatot lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a majsai kamasz. A fiú a gyanú szerint 2016. július 25. és 2016. augusztus 7. között eltelt időben bement az egyik kiskunmajsai tanya területén lévő csukott, de nem zárt kamrába és onnan ellopott 1 szál szalámit és 3 szál kolbászt. A rekord gyorsasággal beazonosított és elfogott gyanúsított a kihallgatásán beismerte a lopást.
A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek küldték meg – adott tájékoztatást a rendőrség. Halasinfo