Már dolgoznak a munkagépek Kiskunhalason, a Kopolyai út felújításának első ütemén.
A külterületi szakasz rekonstrukciós munkálatai a tervek szerint október 31-én befejeződnek. Jelenleg félpályás útzár mellett zajlanak a munkálatok. Fülöp Róbert polgármester közösségi oldalán azt kéri, aki teheti, kerülje el az érintett útszakaszt az 53-as főút irányába, hogy ne alakuljon ki nagyobb torlódás.
A Vidékfejlesztési Program forrásaiból, 227 millió forintból épülhet meg első ütemben a közel 1 kilométeres szakasz, a Fehértói úti vasúti átjárótól kezdve a város irányába. A második ütem a belterületi szakasz rekonstrukciója lesz. Mint azt a polgármester közölte, a tervezés lezárult, jelenleg engedélyeztetési eljárás zajlik. Az engedélyek megszerzését követően indulhat majd el a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzés.