Halasi rendőrök igazoltatták január elején annak a személygépkocsinak az ittas vezetőjét, akinek utasa egy 44 éves jogász hölgy, dr. Navracsics Tibor tanácsadójának adta ki magát, és így próbálta kikerülni az intézkedést. A járőr azonban tette a dolgát, amelynek következménye eljárás indítása volt. Az ügyészség közérdekű munka kiszabását indítványozta. A KEKKH Központi Hivatalában hatósági ügyintézőként dolgozó nő tagadja az ellene felhozott vádat. Az ügy tárgyalását február 12-én áprilisra napolták el. Az ügy részletei:
Összegzés:
A vádirat lényege szerint 2013. január 4. napján 21 óra 10 perckor a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Körzeti Megbízotti Alosztályának járőrei közúti ellenőrzés alá vonták Zsana, Kossuth utcán a T. Z. által vezetett gépkocsit. Mivel az intézkedés során megállapítást nyert, hogy nevezett személy ittasan vezette a gépjárművet, ezért az intézkedést foganatosító r. tzls közölte vele, hogy a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra fogja előállítani hiteles légalkohol mérés céljából.
Az intézkedés alá vont járműben, a jobb első ülésen utasként közlekedő vádlott ekkor a gépkocsiból kiszállt és közölte az intézkedő rendőrökkel a nevét, azt, hogy ő dr. Navracsics Tibor tanácsadója, illetve a Belügyminisztériumban dolgozik magas beosztásban, ezért a rendőri intézkedéstől tekintsenek el, hiszen úgy is elintézi az ügyet.
Miután az intézkedő rendőrök az intézkedésüket folytatták és T. Z-t felszólították, hogy a rendőrautóba előállítás végett üljön be, akkor a vádlott megfenyegette az eljáró rendőröket, hogy az intézkedésük miatt „nem sokáig lesznek már rendőrök” és magas befolyására hivatkozott.
A vádlott az 1978. évi IV. törvény 137.§. 1. pont j.) alpontja alapján hivatalos személy, hiszen a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában dolgozik hatósági ügyintézőként, a tevékenysége hozzátartozik a KEKKH rendeltetésszerű működéséhez. A KEKKH Központi Hivatala a 2010. évi XLIII. törvény 72. §. (1) bekezdése szerint miniszter irányítása alatt működő központi államigazgatási szerv.
Tekintettel arra, hogy a vádlott az intézkedő rendőrökkel közölte, hogy „dr” címe van, a Belügyminisztériumban dolgozik magas beosztásban és egy miniszter tanácsadója, igy az intézkedő rendőrök alappal tételezhették fel, hogy a vádlott valóban hivatalos személy annak ellenére, hogy a konkrét munkahelyét nem árulta el.
Vádlott a cselekménye folytán a hivatali helyzetével visszaélt annak érdekében, hogy a gépkocsit vezetőnek jogtalan előnyt szerezzen, azaz a rendőri intézkedés elmaradjon.
T. I-vel szemben azonban a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés vétsége miatt nyomozás indult. Az ügyészség közérdekű munka kiszabását indítványozza.
Forrás: Kecskeméti Törvényszék