2018-ban is lehetőség nyílik Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2014. (XII.19.) önkormányzati rendeletében foglaltak szerint javaslatot tenni KISKUNHALAS VÁROS SZOCIÁLIS ELLÁTÁSÁÉRT díj odaítélésére.
Elismerésben részesülhetnek azok, akik hozzájárultak Kiskunhalas Város szociális ellátása színvonalának emeléséhez, akik tevékenységükkel elősegítették a város lakosságának szociális ellátását, a családok jólétének növelését, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi munkájukkal hozzájárultak a gyermekek, fiatalok jövőjének alakításához, munkájukkal, emberi magatartásukkal kivívták környezetük megbecsülését.
Az elismerés odaítélésére javaslatot tehet a szakterületen működő intézmény, intézmény fenntartó, alapítvány, egyesület, érdekképviseleti szervek helyi szervei, kamarák helyi szervezetei olyan módon, hogy annak hivatalos képviselője nyújthat be felterjesztést.
A javaslatot minden év szeptember 30. napjáig lehet benyújtani Kiskunhalas Város Polgármesterének.
Díjat évente legfeljebb 3 személy kaphat. A díj átadásának időpontja minden évben a Szociális Munka Napja, melyet a Város Önkormányzata által szervezet városi ünnepség keretében, várhatóan 2018. november 12. napján adjuk át a kitüntetetteknek.
A díjazott az adományozást igazoló oklevelet, és a mindenkori közalkalmazotti pótlékalap ötszörösének megfelelő összegű jutalmat kap. A javaslatokat az Ügyrendi és Szociális Bizottság véleményezi.
A javaslatokat – 5-6 soros indoklással – a mellékelt Kitüntetési javaslati lap kitöltésével egyetemben Kiskunhalas Város Polgármesteréhez lehet benyújtani, illetve elektronikus úton is – Word formátumban – kérjük elküldeni a nepjoleti@kiskunhalas.hu vagy simon.i@kiskunhalas.hu email címre is.
Szöveg és kép forrása: kiskunhalas.hu