Kiskunhalason két önkormányzati intézményben is azonnali intézkedésekre volt szükség, miután kiderült, egy óvodai és egy főzőkonyhai dolgozó is koronavírusra utaló tüneteket produkált – közölte Kuris István László alpolgármester.
Hétfőn délelőtt az Átlós úti tagóvoda egyik munkatársa saját magán koronavírusra utaló tüneteket észlelve rögtön értesítette az adott intézmény vezetőjét. Az intézményvezető azonnali hatállyal megkezdte az érintett óvodai csoportban levő 10 gyermek szüleinek értesítését, hazajuttatásuk megszervezését és a szükséges intézkedéseket. A tagintézmény – ahol csak az érintett csoport működik – zárva tart, a gyerekek a jelenlegi terv szerint legkorábban november 24-én térhetnek vissza az oviba, amit az előírt fertőtlenítés előz majd meg.
Hétfőn az esti órákban érkezett a jelzés arról, hogy önkormányzati főzőkonyha egyik munkatársa saját magán koronavírusra utaló tüneteket észlelt. Azonnal értesítette felettesét, aki haladéktalanul megkezdte a szükséges intézkedéseket. Az érintett Lomb utcai főzőkonyha feladatainak más helyszínekre történő – 722 adagot ideértve – átszervezésének előkészítése éjszakába nyúlóan tartott, hogy valamennyi nevelési és oktatási intézményben biztonsággal megoldott legyen az étkeztetés.
– Mindkét esetben ezekben az órákban is zajlik a hivatalos kontaktkutatás, de ettől függetlenül már minden érintett munkatárs kontaktként kezeli önmagát ebben a helyzetben. A Lomb utcai főzőkonyha kiesése okán a Bajza utcai főzőkonyha 535, míg a Kuruc vitézek téri főzőkonyha 187 adaggal főz többet, mint normál menetrendben – tudatta Kuris István László.
A diétás étkezés határozatlan ideig szünetelni fog, de a jelenlegi helyzetben engedélyezett, hogy az érintett gyerekek szülei – amennyiben ezt biztosítani tudják – a kapott információk és kérések fokozott betartása és egy nyilatkozat kitöltése mellett bejuttathatják gyermekük számára az otthon készített diétás ételt is.
– Köszönjük mindazok kellő türelmét és megértését, akik igénybe veszik a főzőkonyhai szolgáltatásokat. A pluszban jelentkező feladatok ellátásában minden érintettnek köszönet jár, a kieső munkatársakat mihamarabb egészségesen várjuk vissza – írja közleményében az alpolgármester.