Kiskunhalas volt a következő állomása a Jövőd a tét! elnevezésű Pályaválasztási Kiállításnak, amelyet október 17-én tartottak a Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola sportcsarnokában.
A kiállítást Dr. Havassy Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal igazgatója nyitotta meg, és köszöntötte a látogatókat. Az én szakmám az én jövőm elnevezésű rajz- és fotópályázat díjazottjainak Kollár Péter, a Foglalkoztatási Főosztály vezetője adta át az ajándékcsomagokat. A kiállításra – ahol 38 tanintézmény, illetve szervezet mutatkozott be – 11 iskolából 1018 fő érkezett, és tájékozódott a továbbtanulási lehetőségekről.
A Foglalkoztatási Szolgálat Kiskunhalas vonzáskörzetéből és a távolabb eső településekről közel 300 kisdiákot utaztatott a Kiskunhalasi helyszínre. A fiatalok – a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében – mindhárom kiállításon, összesen tizennyolc helyszínen üzemlátogatáson is részt vehettek. A kiskunhalasi céglátogatás keretében négy tanintézményből 150 fő, hét helyszínen vehetett részt: TESCO Hipermarket; Merkbau Kft.; Kiskunhalasi Semmelweis Kórház; Kamintherm Kft.; Csipke Hotel Kft.; Juhász Sándor ev.; Térváz Kft.
A Pályaválasztási Kiállítás zárórendezvénye 2019. október 25–26-án Kecskeméten lesz a Messzi István Sportcsarnokban.
(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)