Eközben Faludi Tamás majsai polgármester levélben válaszolt Szikora Gyulának.
Mint azt a MajsaInfo megírta, Szikora Gyula, a Jonathermal Zrt. elnök-vezérigazgatója levélben értesítette Faludi Tamás polgármestert, hogy nem rendezik meg azokat a fürdőhöz kapcsolódó programokat, amelyeket erre az évre terveztek, és amelyek a hivatalos majsai programajánlóban is szerepelnek.
A polgármester szinte postafordultával küldte a válaszát. “Kértem elnök-vezérigazgató urat, hogy az indulatokat félretéve hozza meg a döntését, ám úgy látszik, ez nem sikerült: értesüléseink szerint a fürdő valóban elkezdte lemondani a Sörfürdő Fesztivál fellépőit” – mondta a MajsaInfonak Faludi Tamás.
A polgármester hozzátette: sajnálja mindezt, de tudomásul veszi, hogy a gazdálkodásért Szikora Gyula felel. “Nyilván ő tudja, milyen döntéseket kell meghozni, de az a véleményem, hogy ha 4 millió forint váratlan kiadás ekkora problémát okoz egy ilyen cég életében, akkor máshol kell keresni a hibát” – jegyezte meg. Kiemelte azt is, hogy továbbra is áll az önkormányzat 3,5 millió forintos ajánlata a fesztivál támogatására.
Mint korábbi cikkünkben megírtuk, a Fürdőnek 4,2 millió forint telekadót kell befizetnie 2013-ra vonatkozóan, miután a tavalyi évre az önkormányzat – az ellenzéki indítványok ellenére – nem törölte el ezt az adónemet. Faludi Tamás polgármester ugyan felajánlott 3,5 millió forint önkormányzati támogatást a Sörfürdő Fesztivál támogatására, ezt azonban a viharos rendkívüli testületi ülésen Szikora Gyula nem fogadta el.
SI