Rendőri intézkedésre volt szükség, két halasi italozó férfi konfliktusa miatt. Egyikük előzetesben józanodik.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el K. Olivér 35 éves helyi lakos ellen. A férfi a rendelkezésre álló adatok szerint azzal gyanúsítható megalapozottan, hogy 2014. május 22-én 15 óra körüli időben egy kiskunhalasi söröző teraszán előzetes szóváltást követően, egy sörösüveggel fejen ütött egy vele együtt italozó 31 éves férfit. Az előzetes orvosi vélemény alapján a sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
A helyszínre kiérkező rendőrök K. Olivért elfogták, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság