Tisztújító közgyűlést tartott a Sikeres Halasért Társaság Egyesület (SHT). A civil szervezet eddigi elnöke, P. Szabó Károly helyett Kószó Jánost választották elsőszámú vezetőnek, valamint új tagok felvételére is sor került.
Az egyesület jelentős múltra tekint vissza: 2005 és 2008 között az SHT adta a kiskunhalasi képviselő-testület legnagyobb frakcióját. A szakemberek sorát felvonultató szervezet közreműködésével valósult meg számos városi fejlesztés és beruházás, valamint tevékenységükhöz kötődik Kiskunhalas 2007 és 2013 közötti fejlesztési tervének kidolgozása.
Mint a közgyűlésen elhangzott: a város fejlődése érdekében az egyesület a jövőben aktívabb szerepet kíván vállalni a halasi közéletben. Tevékenységét ugyanakkor a továbbiakban is pártpolitikától mentesen végezi, és nagy hangsúlyt helyez a szakmai és civil együttműködésre.
Az SHT elnöksége