Kiskunhalasra tartott az tehergépkocsi, amely áttérve a menetirány szerinti bal oldalra, összeütközött egy személyautóval A vétlen autós nem hagyta annyiban a dolgot, megfordult és üldözőbe vette a szabálytalankodó járművet, amelynek sofőrje ittas volt.
Február 23-án 3 óra 50 perc körüli időben egy tehergépkocsi Soltvadkert külterületén közlekedett az 54-es számú főúton Bócsa felöl Kiskunhalas irányába. Haladása közben áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, és érintőlegesen nekiütközött a vele szemből közlekedő személygépkocsi bal oldalának.
A teherautó vezetője az ütközés után fékezés és megállás nélkül továbbhaladt. A személyautó sofőrje azonban megfordult és követte őt, közben pedig értesítette a rendőrséget. Mintegy 5 kilométer után a teherautó vezetője akkor állt meg, amikor meglátta a szemből érkező rendőrautót.
A baleset során személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett. Az ügyben a teherautó sofőrjével szemben ittas járművezetés és cserbenhagyás bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Kiskőrösi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti Osztálya.
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság közleménye