– Menjünk vissza időben jó húsz évet. Az érettségi után hol szeretett volna továbbtanulni?
– Eredetileg két továbbtanulási lehetőségben gondolkoztam. A rendőrtiszti, illetve az idegenforgalmi főiskolára adtam be a jelentkezésem. Viszont pár hónappal az érettségi után egy autóbalesetem volt, ami keresztülhúzta a számításaimat.
– Mégis nemsokára nagy fordulatot vett az élete…
– A baleset után sokáig kórházban voltam és még hónapokig jártam gyógytornára. A lehetőségek száma azonban egyre csökkent, Halason munkát vállalni akkoriban nem volt egyszerű. A balesetem 1998 novemberében történt, és a második műtétem után, 2000 augusztusában úgy döntöttünk édesanyámmal, hogy megpróbáljuk Amerikát.
– Hogyan sikerült a beilleszkedés az új világba?
– Az első időszak nagyon nehéz volt, nem beszéltem angolul, ami eleinte sok nehézség elé állított, a családom és barátnőim is nagyon hiányoztak, 20 évesen nem volt könnyű. Hálás vagyok a sorsnak, hogy legalább anyukámmal együtt lehettem ebben az idegen világban, mert egyedül még nehezebb lett volna.
– Hol tudott elhelyezkedni?
– Mint mindenki egy idegen országban, igyekeztem megragadni minden munkalehetőséget. Dolgoztam többféle munkakörben, például aranygyárban, családoknál és bolti eladóként is. Amikor már egy kicsit beszéltem a nyelvet, elkezdtem egy olasz étteremben dolgozni, mint asztalleszedő, majd felszolgáló. Később elvégeztem a bártenderiskolát is és nem sokkal ezek után vezetőmenedzser lettem. Összesen körülbelül tíz évig dolgoztam a vendéglátásban.
– Az eredeti álmait sem adta fel és következtek az egyetemi évek.
– Az álmom mindig az volt, hogy az igazságszolgáltatás, a bűnmegelőzés területén dolgozzak. Amikor már készen álltam a karrierváltásra, mert jól beszélem a nyelvet, akkor tovább is léptem. New Yorkban a John Jay College of Criminal Justice-re (bűnügyi igazságszolgáltatási egyetem) jártam. Eredetileg a négyéves egyetemi oktatásra jelentkeztem, viszont a harmadik évemben volt egy lehetőség arra az eredményeimnek köszönhetően, hogy egy felgyorsított, összevont, magas szintű képzésre jelentkezzem. Vagyis a hat év alatt megszerezhető két diplomát négy év alatt szereztem meg. Mint kiderült, tanulni is szeretek, úgyhogy a két diplomám mellett visszamentem az egyetemre, klinikai pszichológia szakra, ahol idén végzek. Ha ezt befejezem, egy nap talán magánrendelőm is lesz. Szakosodtam a függő betegségek gyógyítására, ehhez megszereztem a szükséges engedélyeket, hogy ezen a területen is tovább dolgozhassak. A doktori végzettség sincs kizárva, mert ha a munkám mellett meg tudnám oldani, szívesen visszamennék egy PhD-fokozatot is elérni, hogy kutatást is folytathassak a törvényszéki és klinikai praktizálás mellett. A kihallgatási technikák kifinomítása, az elhallgatott tények felfedése érdekében viselkedéselemzés, profilozás, illetve a sorozatbűnügyek és elkövetők összekötése a témák, amik érdekelnek elsősorban. Dolgoztam ügyvédi irodában, majd több bűnügyi igazságszolgáltatási szervnél gyakornokként és főállásban is, mint például a főügyészség bűnügyi stratéga egységénél, a DEA taktikai elhárító csoportnál, vagy a büntetés-végrehajtási szerv nyomozói osztályán.
– Miért éppen a bűnmegelőzés, mi inspirálta erre a szakterületre?
– Az édesapám, aki rendőrtiszt volt. Sok történetet hallottam tőle gyerekkoromban, mindig is csodáltam a munkáját, és azt is, hogy a szakmája sok emberéletet menthet. Mindig is azt vallottam, hogy az ember olyan munkát végezzen, amit szeret is csinálni és anyagi biztonságot is nyújt nemcsak neki, hanem a családja számára is. Ebben nagy hatással volt rám anyukám is, aki nagyon szerette az irodai munkáját, amit sokszor haza is hozott, hogy mindent meg tudjon adni a gyerekeinek.
– Komoly szakmai sikereket ért el a munkában, és a magánélete is révbe ért, megtalálta élete párját, aki szintén magyar. Akkor teljesült az „amerikai álom”?
– Az „amerikai álom” az egy érdekes meghatározás, ami sok oldalról megközelíthető. Nagyon kemény munka, hihetetlen kitartás, és rengeteg áldozat van az én „amerikai álmom” mögött. Egyrészről mondhatom, hogy megvalósult, de másfelől sok lemondással is járt az elmúlt 18 évben, amit nehéz álomnak nevezni. Viszont az tény, hogy az életszínvonal itt sokkal magasabb. A kérdés az, hogy kinek mi a fontos. Jól élni az idegenben, vagy kevésbé jó körülmények között, de a szeretteid között és a szülőhazádban, ahol felnőttél. Jó lenne, ha nem kellene a kettő között választani.
Itthon rendőr akart lenni
A 37 éves, kiskunhalasi születésű Simone, vagyis Szimonetta eredetileg rendőr szeretett volna lenni Magyarországon, tervezett pályaválasztását azonban egy autóbaleset kettétörte. Tizennyolc évvel ezelőtt költözött édesanyjával az Egyesült Államokba, ahol vele és szintén magyar származású férjével él. Az úgynevezett „amerikai álom”, nagyon kemény munkával, sok szorgalommal, kitartással és rengeteg áldozattal valósult meg a számára. Jelenleg a harmadik diplomáját szerzi, s mint mondja: utána következhet a doktori cím megszerzése is.
forrás: baon.hu, Pozsgai Ákos