Szerdán Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján bejelentette, a kormány úgy határozott: életbe lépteti a fizikai határzárt a szerb-magyar vonalon.
A kormány arra utasította a belügyminisztert, hogy jövő szerdáig készítse elő a magyar-szerb határ lezárását egy négyméter magas kerítéssel – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten a kormány ülése alatt.
Szijjártó azt is elmondta, a kormányülésen meghallgatták Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatását az illegális migráció helyzetéről. A beszámolóból az derült ki, hogy az EU tagállamok közül Magyarországot érinti a legsúlyosabban ez a kihívás – fogalmazott.
Hozzátette: Magyarország nem várhat tovább az EU-s megoldásokra, így utasítást adott a belügyminiszternek a fizikai határzár előkészítéséről, amely 175 kilométer hosszan a szerb-magyar határon valósul meg.
A külügyminiszter azt hangsúlyozta, ezzel a kormány nem szeg meg semmilyen nemzetközi jogi egyezményt, vagy szerződést.
A határzárásról értesíteni fogják a szerb felet is a napokban.
Szijjártó megemlítette azt is, hogy a földművelésügyi miniszter tájékoztatása szerint a határmenti gazdák is panaszkodnak a tömegesen érkező bevándorlóktól.
atv.hu


