A keresztény világ a mai napon ünnepli Jézus Krisztus bevonulását Jeruzsálembe. Ennek a pillanatnak állít emléket a mai nap, amit hagyományosan virágvasárnapnak hívnak.
A négy evangélium egybehangzó állítása szerint Jézus a Peszach (Húsvét) előtt öt nappal szamárháton vonult be Jeruzsálembe, ahol a zsidóság kitörő örömmel fogadta. Többen köpenyeiket az útra terítették, mások pálmaágakat vágtak le, és azt szórták az útra. (Ezt az ünnepet ezért sokan pálmavasárnapnak is hívják. Ahol a pálmafa nem őshonos ott tiszafa, fűzfa, vagy más fafajta ágaival helyettesítik). Az extázisban lévő sokaság a 118. Zsoltár szavait idézték szabadon: „Hozsánna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön!”
A hozsánna szabad fordításban azt jelenti: szabadíts meg kérlek! Tehát a nép azt várta a názáretitől, hogy ő lesz az a Megváltó, aki megszabadítja Izraelt a római elnyomástól, és kivívja a zsidóság szabadságát.
A próféciák értelmezői úgy látják, hogy ez az ünnep újra be fog teljesedni a történelem végén: a Messiás újra bevonul Jeruzsálembe, ezúttal lóháton, és megmenti azokat, akik benne hisznek. Jézus egy helyen utalt rá, hogy addig nem látják őt, amíg fel nem csendülnek a már említett zsoltár szavai: „Áldott, aki az Úr nevében jön!”
Ez az ünnep tehát a Messiás-várásról, valamint a szabadítás utáni vágyról szól.
Pap Zsolt teológus