Bíróság elé állítási javaslattal zárult az a nyomozás, amelynek keretében kiderült, hogy K. Zsuzsa 36 éves és R. Krisztián halasi lakosok kerti növényeket loptak el helyi ingatlanokról.
A rendelkezésre álló adatok alapján K. Zsuzsa 36 éves és R. Krisztián 20 éves kiskunhalasi lakosok 2014 májusában négy kiskunhalasi családi ház udvarában ástak ki és loptak el összesen hat tuját és egy muskátlit.
Az eljárás során kiderült, hogy a párnak séta közben megtetszettek a növények, melyekből kettőt – a lopást követően – elültettet kertjében K. Zsuzsa, a többi tuja egy részét értékesítették.
A személyekkel szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatta le az eljárást.
A rendőrség a nyomozást 2014. július 7-én befejezte, a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldi meg a Kiskunhalas Járási Ügyészségnek.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság