Tóth Istvánné egy valódi örökmozgó, aki 76 évesen is új terveket sző. Most éppen egy öregek otthonának létrehozását szorgalmazza.
– A Jóisten már olyan sok mindent megengedett, hogy szavam se lehet – összegezte eddigi életét már a beszélgetésünk elején Tóthné, akit közösségi tevékenysége révén nagyon sokan ismernek a városban. Irénke igazi kijáró emberként, ha valamit a fejébe vett, azt igyekezett megvalósítani.
– Nem voltam én soha párttag, de a jó ügyekért mindent megmozgattam – mesélte az egykori gyógyszertári asszisztens, akit egy személyes sorscsapás arra ösztönzött, hogy Halason is létesüljön egy Pethő-módszerrel dolgozó intézmény. – Írógéppel írtam vagy 70 levelet, mindet külön-külön, hogy a megkeresettek azt érezzék, hogy ők kapták az első példányt. Végül sikerült annyi támogatót szerezni, hogy a ’80-as évek elején megnyílhatott a mozgássérült gyermekek konduktív pedagógiai nevelését szolgáló halasi intézet. A kórház melletti faház ugyan már nyitáskor is kicsi volt, de nagy szükség volt rá – idézte az első nagy közösségi tettét Irénke, aki egyik fia révén nagyon jól tudta, hogy mennyi megpróbáltatást jelent egy sérült gyermek nevelése.
Irénke – aki időközben elvégezte az állategészségügyi főiskolát –, annyit tett-vett a városért, hogy 1985-ben megválasztották Halas országgyűlési képviselőjének.
– A szociális ügyek érdekeltek, és minden jó ötletet hazahoztam. Így kezdődtek meg a szociális lakásépítések Halason, jött létre a családsegítő és a családok átmeneti otthona a Baky-kastélyban. Vagy 60 millió forintot sikerült kijárni abban az időben Halasnak. Meg is jegyezték viccesen: „több pénzt szerzek Kiskunhalasnak, mint a Gajdócsi Bajának.” [Gajdócsi István (1924–1989) Baja országgyűlési képviselője és Bács-Kiskun megye tanácselnöke volt – a szerk.] Az igazságért mindig küzdöttem, így ha kellett, akkor a lakásmaffiózokkal szemben licitáltam a város nevében az árveréseken. A napokban megállított egy férfi, aki most is hálás volt azért, hogy fedél maradt a fejük felett – idézte az öt évig tartó parlamenti időszakot Tóthné, aki elsők között szorgalmazta a koszorúmegváltást.
– A temetéseken gyakran százezreket érő koszorúk, virágok lesznek néhány napon belül az enyészeté. Télen megfagynak az élő virágok, nyáron meg a hőség teszi őket egy-két napon belül tönkre. A fiunk halálakor döntöttünk úgy, hogy aki akarja, az a koszorúkra szánt összeget ajánlja fel jótékony célra. Mi a református templom tatarozására adtuk át az így összegyűlt pénzt. Férjem temetése után, a halasi „Pető Intézet” kapta az adományt. Mindig is mondtam a hozzátartozóknak, hogy az én virágomat ezért ne keressétek a síron. Kérdezték már azt is, hogy nem tartok-e attól, hogy a virágboltosok megharagszanak rám? Nem. Úgy gondolom, hogy addig vegyünk virágot a szeretteinknek, amíg élnek, amikor örülni tudnak annak – tette hozzá Irénke, aki jelenleg a református egyházközség vezetőit győzködi, egy öregek otthona létrehozásának fontosságáról.
baon.hu, Tapodi Kálmán