A város cigány önkormányzata az elmúlt években elindított több olyan mintaprogramot, amikkel a romák – közöttük kiemelten a fiatalok –, felzárkóztatását segítik.
Az országos helyzethez hasonlóan Kiskunhalason is komoly gondot okoz, hogy a cigány származású fiatalok hamarabb kikerülnek az iskolából. A roma nőknél érzékelhető ez leginkább, az ő foglalkoztatottságuk alacsonyabb az átlagnál. Ez ugyan némileg javuló tendenciát mutat, de még mindig nehezen tudnak munkát találni az alacsony iskolai végzettségük miatt.
Kiskunhalas nemrégiben 6,4 millió forintot nyert egy kormányzati pályázaton a roma lányok felzárkóztatására. A cél, hogy minél tovább benntartsák őket az oktatási rendszerben.
A helyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat – együttműködve a város önkormányzatával –, régóta élen jár a szociális segítő hálózat kiépítésében. Mentorok segítségével több programot dolgoztak ki a roma és hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatására, külön hangsúlyt helyezve az iskolai tanulmányaikra.
– A halasi minta mára nem csak Bács-Kiskun megyében, de országosan is követendő lett és kormányprogram szinten is megvalósulni látszik – hangsúlyozta Szűcs Csaba, Kiskunhalas roma ügyekért is felelős alpolgármestere a képviselő-testület legutóbbi ülésén.
A halasi önkormányzat a több száz pályázó közül azon húsz és nyertes település között van, melyek eredményesen pályáztak az Emberi Erőforrások Minisztériumánál. Az elnyert milliókat a város arra a mentorprogramra fordítja, amelynek célja, hogy minél több roma lány végezze el a középiskolát, illetve szerezzen szakmát. Délutáni, hétvégi foglalkozásokat szerveznek hat hónapon át az érintettek számára, akik korrepetálásokon, családterápián, egyénre szabott fejlesztéseken és szabadidős programokon vehetnek majd részt.
A közép-, és szakiskolák első évfolyama a legkritikusabb, ekkor morzsolódik le a legtöbb fiatal. Az országos felmérések szerint a roma diákok mintegy 25 százaléka marad benn az iskolában, míg a nem roma tanulóknál ez az arány 80 százalék feletti.
[box type=”shadow” ]A halasi romák 80 százaléka dolgozik, sokan ingáznak
„A halasi cigányság túlnyomó többsége a nyolc általánost ugyan elvégezte, de vagy nem mentek továbbtanulni, vagy aki el is ment, azok közül kevés fejezte be a középiskolát” – nyilatkozta korábban Szűcs Csaba, aki elmondta, hogy emiatt a romák a munkaerőpiacon nem tudtak megjelenni, illetve ha mégis, akkor az csak átmeneti állapot volt. Megélhetést biztosító munkaköröket azonban többségük nem talált. A halasi alpolgármester úgy vélekedik, hogy a helyi romáknak körülbelül a 80 százaléka dolgozik. Van, akit a közmunkaprogramban foglalkoztatnak, de vannak, akik ingáznak, mert más települések gyáraiban, feldolgozóiban kaptak munkát, és akadnak napszámosok is.[/box]
A roma lányok – akik korán abbahagyják az iskolát és hamar családot alapítanak – ilyen speciális segítséget eddig nem kaptak. Ezen szeretne javítani többek között a halasi mintaprogram is.
Szűcs Csaba bejelentette: a közeljövőben újabb pályázatokon születhet Halas számára kedvező döntés. Ha nyernek, akkor a hátrányos helyzetű családok, fiatalok számára a jelenleginél szélesebb körű segítséget tudnak majd nyújtani az újabb programokkal.
baon.hu, Pozsgai Ákos


