A Pásztortűz Egyesület 2015-ben, immár hetedszer is megszervezte a Büszke Kiskun Tábort. Végső István helytörténész vezetésével a gyermekek megismerkedhettek városuk és a Kiskunság históriájával. A nagy nyári kánikulában előadások és kiadós séták révén sokat megtudhattak számos érdekességekről és rejtélyről is.
A halasi városi könyvtár helytörténeti gyűjteményének megismerése után a diákok a városban nézték meg a fontosabb látnivalókat. Másnap Kiskunmajsára tettek egy kiruccanást. Az egykori Mayossaszállásán a helytörténeti múzeumába látogattak el. Itt sokat megtudtak az egykori kisváros paraszti kultúrájáról. Elsétáltak a kenyérsütő tájházhoz is. A nap végén elmentek a felújítás alatt álló ’56-os Múzeumhoz és kápolnához.
Kunfehértón a település történetével ismerkedhettek és megnézték a tájházat. Érdekes kiránduláson vettek részt a fehértói erdőben. Felfedezték a virginiai holdruta élőhelyét és a 300 éves címeres tölgyfát is, majd a strandon pihenték ki magukat.
A negyedik napon Jakabszálláson, a Magyarkertet nézték meg, Magyarország föld- és természetrajzáról tudhattak meg többet. Kicsinyítésben látták a Balatont, az Északi Középhegységet, a vagy a Duna-Tisza közét. A tanösvényen az állat- és madárvilág mellett a környezetvédelmi ismereteik is bővülhettek. A „csodaerdőben” megnézték a „adventi koszorút”. „Hunfalva” meglátogatásával az ókori és középkori népek életmódjáról gyűjtöttek tapasztalatot.
A tartalmas programokon sokat tanultak a Kiskunságról a táborozók, és sok szép emléket szereztek.


